188

Ereszd el, zord juhász, a bari gyapját,
nyájadban díszesebb bárányka béget,
hagyd meg kincsemet lelkem gyönyörének,
ki javamat káromra elragadnád.

Hadd fülelje ón-csöngettyűje hangját,
ne bolondítsa aranyos nyakéked;
elsőfű bikát vágatok, fehéret,
csak őt ne kívánd, szívem ártatlanját.

Ha jelét kérdezed - a gyapja barna
és fürtje dús; mintha nyitva se volna:
ajándék álom felhőzik szemében.

Ha bizonyság kell, Alcino, szavamra,
ereszd el s meglásd, betér udvaromra,
hisz van még só gazdája tenyerében.